Hát első sorban az a gond, hogy a filozófia nem fizikailag értelmezi a világot, hanem felfogásban. A felfoghatatlan része (ontológiai) végtelen, de azt fel sem fogjuk, viszont a fenomenológiai (jelenségek, amiket érzékelünk), véges. Ezért a véges-végtelen paradoxonra állította fel Pascal ezt a kerület nélküli, középponttal rendelkező gömböt.
A belekötéseid olyan szempontból jogosak, hogy lehet ezzel nem egyet érteni, viszont kell egy kis filozófiát olvasni ahhoz, hogy ezt értékelni tudja az ember

No meg ezek nem az én állításaim, hanem Pascal-é, Descartes-é, meg Schilleré, meg Berkeley-é is
Az ideát, mint olyat, igazából nem látjuk. Ezt hívjuk az anamnézis jelenségének: Felismered, ha valami hasonlít az ideára, de magát az ideát nem láthatod.

Ezért ha mentek a sivatagban, és azt mondod, "Ott egy fa", akkor azokat a dolgokat keresed, amik minden fában közösek: törzs, levelek, ilyesmi. És mivel ott csak egy pálmafa van, megtörténik az anamnézis, felismered a pálmafát, és tudod, mire gondolt a másik.

Az idea az állandó tulajdonságokat jelenti. Ha azt mondod, fa, akkor te minden fára gondolsz
A regionalitásos probléma ismét materiális síkra utaló valami, amivel jelen esetben nem foglalkozik az elmélet, csak az elme vetületeivel

Tehát a középpontot, mint olyat, sem úgy értem, mint egy baszott nagy körzővel odabaszott pont
És: A filozófiában nincsenek jó és rossz válaszok. -> Your argument is invalid.